A következő párbeszéd egy szó szerinti részlet a Margin Call c. filmből. Figyeljük meg, ahogy a két karakter ugyanazt a problémát mennyire, de mennyire más attitűddel közelíti.
„- Tudtad, hogy egyszer építettem egy hidat?
– Elnézést?
– Egy hidat.
– Nem, nem tudtam.
– Végzettségem szerint mérnök voltam. Az ohiói Dilles Bottom-ot és a nyugat-virginiai Moundsvilie-t köti össze. 278 méter magasan ível át az Ohio folyó felett. 12,100 ember használja naponta. És 35 mérföldnyi felesleges kerülőutat vág le Wheeling és New Martinsville között. Az összesen 847,000 mérföldnyi vezetés naponta. Vagy 25,410,000 mérföld egy hónapban. És 304,920,000 megspórolt mérföld egy évben. Na most, 1986-ban fejezték be az építését. Az 22 éve volt. Szóval, csak annak az egy hídnak az élete alatt az összesen 6,708,240,000 mérföld, amit nem kellett levezetni… Mennyit is? Vegyünk 50 mérföld/óra átlagsebességet. Szóval, mennyi az? Az összesen 134,164,800 óra. Vagy 559,020 nap. Szóval az az egy kis híd megspórolt az ottani két kisvárosnak összesen 1,531 évet az életükből, amit nem kellett egy kibaszott kocsiban vezetéssel tölteni. … 1,531 évet.
(…)
– Hé, Eric. Ne nagyon törd magad emiatt, rendben? Néhány ember szereti a kerülőutakat hazafelé.”
Melyik megközelítést érzed közelebbinek a sajátodhoz? De ami talán fontosabb kérdésfeltevés: Te akkor hogyan is vagy az életben a kerülőutaiddal? Keresed a hidakat, vagy akár építesz egyet, ha kell, vagy téged aztán nem hat meg ez a téma, elvégre ne vegyünk mindent görcsösen, és majd lesz, ahogy lesz. Még egy ponton továbbmennék a kérdezésben: mit csinálsz a kerülőutakon? Ezt tartom igazán lényegesnek: elvégre, ha a kerülőút csak egy olyan útszakasz, amit végig kell vezetni, hogy majd aztán valóban jó helyen legyél, akkor ez bizony rengeteg elfecsérelt időt, végső soron elfecsérelt életet jelent majd. Ellenben, ha mersz ezeken a kerülőutakon máshogy jelen lenni, akkor ez nem üres idővé válik, hanem az út szerves részévé, s el is veszti egyben a kerülőút jellegét.