Homokóra

Képzeld el, hogy minden reggel fölkelsz. Ez még nem tűnik bonyolultnak, hiszen feltételezem, minden nap föl is kelsz, legfeljebb nem reggel. Mi lenne azonban, ha, bárhol is vagy épp, ébredés után ránézhetnél egy homokórára, ami életed futását jelképezi. Látnád, mennyi volt, van és lesz számodra kimérve. Hogyan hatna mindez rád? Megnyugodnál, mert még több, mint a fele megvan? Elkezdenél pánikolni, elvégre már majd az utolsó évtizedét kezdted meg aznap a még hátralévőnek?
Az igazság az, hogy ez az óra bizony létezik, és minden nap, míg szívünk csak ver, ott lesz velünk minden egyes reggelen és azon túl is, de valahogy nem akarjuk észrevenni. Nem veszünk róla tudomást. Sőt ennél is tovább mehetünk, ez a homokóra sajnos nem forgatható, egyszer használatos, és nem láthatjuk csakis kizárólag az alsó felét. Ahogy telnek a percek, órák, napok, hetek, mind több és több homokszem kerül alább, mi pediglen öregszünk. Hogy viseljük? Hogy viseled? Ki hogy van ezzel? És vajon meddig tudnak még homokszemek esni nap nap után? Mintha ezt is elfelednénk oly sokszor, sőt a legtöbben egyfolytában ebben a kellemesen feledő és felejtő állapotban leledzünk. Kétség kívül ez felelősség, hiszen nem tudjuk, meddig gördülnek, pereghetnek a szemek lefelé, s ennek súlya alatt kell munkálkodnunk. De még ezen súly és mardosó  teher ellenére is, ha mindennek tudatában vagyunk, képesek leszünk megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, a fontosat a feleslegestől, a jelentőségteljest az értelmetlentől,… valahogy tisztább, mélyebb, szebb és őszintébbé válik a magunk és a mások léte.