Egyszerű géphiba, vagy valamelyik munkatárs huncutsága, ki tudja, de tény: az alábbi fotót láttuk minap az egyik belföldi vonaton. A legtöbb utas rápillantott, aztán ment is tova, hiszen érdemi információ nem tűnt elő. Vagy mégis?
www.limparimre.com
Egy-két somolygó tekintetben, mintha egy gondolatkísérlet elindulását fedeztük volna fel: történetesen vajon hol is leszünk 2032 nyarán? Valaki óhajtó mondatok sorát látta önmaga előtt: bárcsak ez lenne, bárcsak az lenne. Mások az „olyan jó lenne, ha…”, illetve a „szeretnék” kifejezésekkel tudtak azonosulni. Megint mások céljaik megvalósulásán aggódtak, vagy tévútjaik gyötrődésére koncentráltak. Van, aki mosolygott, hiszen a lehetőségek végtelen sorát látta a következő 18 évben, míg többen összeráncolt szemöldökkel, inkább búskomoran, de mindenképpen szomorúbb lélekkel nyugtázták az előttük álló esztendők terhét. A filozofikusabban gondolkodók, akik sokkal inkább hajlamosabbak az értelemkeresésre, feltették a kérdést:, leszünk-e egyáltalán, hiszen ki tudja, meddig van még dolgunk ebben a világban!? De ez még mind csupán a hol vagyunk kérdéseinek sokasága. A komolyabb talány, mennyi minden változik meg addig, és miként hat majd testünkre, lelkünkre és környezetünkre a változások sora? Személyiségünk, viszonyulásaink, véleményünk mely része lesz ugyanaz, mint most, és miben fordulunk át, adott esetben, a másik véglet felé? Miben hiszünk ma, hogyan látjuk az életet holnap, és mennyiben ugyanígy 2032-ben? És a fontos kapcsolatok? Hány szerelem, hány halál vár ránk ebben a ciklusban? Milyen érzésekkel találkozunk? Kiktől távolodunk el, és kik azok, akik ma is, tegnap is, sőt holnap után is mellettünk lesznek?
www.limparimre.com
Azt hiszem sejthető, ezen kérdések sorát órákig lehetne folytatni, a fontos azonban nem ez, hanem, hogy egy „véletlen” hozta elírásra a vonaton tudok-e gyermeki rácsodálkozással figyelni. Megállni egy töredékpillanatra, és elmerengeni azokon a lehetséges jövőképeken, amelyek most még bennem vannak, melyek mind megélhetők; valamint miben és mennyire érzem a saját felelősségem, hogy melyik valóságomat teremtem meg, melyik utamat járom is be végül a lehetségesek közül. Ez az egyik leglényegibb kérdés.