Röviden, tömören: a tréningek olyan inter- és intraperszonális folyamatokat képesek beindítani és kifuttatni, melyeket, ha végigviszünk, ha végig merünk vinni, alapvetően képesek változást produkálni a személy és/vagy csoport, szervezet életében, s a fontos, hogy nem pusztán a ritka ünnepnapokon, hanem az egyszerű szürke keddeken, szürke szerdákon is szignifikáns lesz majd a változás. DE! Nem hiszek abban, amit az ún. motivációs trénerek jelentős része képvisel: gyors és könnyű, ráadásul boldog a változás. Nem! Nincs gyors változás. Ez az út, nem egy könnyed séta, hanem sokszor pokoljárás!
Tréningek az elmúlt évekből (kulcsszavakban):
Érdekességek:
Van egy törvény, tulajdonképp alaptörvény, mely bármit is tesz a tréner, bármit is lépnek a csoporttagok, bárhogy is lép fel a csoport egésze, mindenkor konstans állandó: „Annyit kapunk, amennyit beleteszünk.” Soha nem nyert cáfolatot ez az igazság, ekképp azonnal sejtjük, ez egy felelősségteljes módszer, mind a trénertől, mint a résztvevőktől közelítve.
Különleges az a sajátosság, ahogy minden történés, apró mozzanat lecsapódik az egyes személyben és a csoport egészében is egyszerre, párhuzamosan, szerves egységben egészítve ki egymást. A kulcskérdés az, képesek vagyunk-e megteremteni a csoporttal a csoportnak a csoportért azt a teret, amiben a kívánt változások beindulhatnak, a vágyott tudástartalom megmutatkozhat, afféle gestalti keretben: amikor az egész jóval több a részek puszta összegénél.
Mikor és mitől jó egy tréning? Úgy érzem, fel kell tennünk ezt a kérdést. Egy hasonlattal, analógiával élve: képzeljük el, hogy szemésznél vagyunk. Új helyzet, szokatlan szerkezetek itt meg ott és amott. Elkezd dolgozni, kezdetben először nem értjük, mire is lesz jó, amit épp csinál, de áthat egy érzés: jó kezekben vagyunk. (Ez egy kardinális pillanat.) Aztán arra kér, olvassuk fel a távolban a megfelelő betűket, szavakat, számokat. Feszült pillanatok, ki mit vesz észre. (…) Valaki látja, valaki nem. Egyesek hunyorognak, mások csak árnyakat látnak. (A tréningek fókuszában természetesen mindig más és más téma van, de a folyamat maga univerzális.) Ekkor következik az a momentum, mikor egy pontba sűrűsödik össze a tréning esszenciája. A szemész elkezd a próbakeretbe különböző lencséket pakolgatni. A résztvevő átéli a horizont kiszélesedését. Minden lencse más. Van olyan, ami éleslátást, kristálytiszta felismerést ad, akad olyan, ami kicsit torzít, kicsit távolít, kicsit rózsaszínben láttatja a valóságot, aztán megint egy másik lencse egy korábban fel nem ismert mikro- vagy makroszintet tár szemünk elé. Ez a tréning lényege: egy-egy próbalencsét ad a kezünkbe. A felelősség azonban aztán már csakis a miénk, a résztvevőké: ki mit kezd ezzel az új, addig nem ismert látásmóddal? Ha használja, előbbre juthat vele és általa, ha otthon beteszi kedvenc ruhásszekrényének aljába, akkor egy mementó, egy emlék marad csupán, ahelyett, hogy változtattunk volna azon, amin kell, mert mindez a kezünkben van és volt, mert mindez lehetséges.
Miről ismerszik meg egy tréner, egy elég jó tréner (személyes vélemény):
Módszerkritika:
Lényeges azonban, hogy ne tartsunk öncélúan tréninget. A tréning nem a tréningért van!! Ha ez bekövetkezne, akkor tör el valami véglegesen, az lesz a tréning halála. Ha az elfogultságunkat, lelkesedésünket félre tudjuk tenni, egész világosan ki kell jelentenünk, hogy ez a műfaj nem mindenható, elvégre ez egy módszer, aminek megvannak a határai és a korlátai. Akkor válasszuk ezt a módot, ha az egyénnek vagy a csoportnak valóban erre van belső szüksége és érkezése.