A rendszer, és ami mögötte van

Nem összeesküvés-elméletről lesz szó, csupán változásunk dinamikájáról. Kérdezheted, melyik rendszert emlegetem itt?… Nos, azt a mindennapit, ami körülötted van, egyrészt kívül: barátok, rokonok, szülők, testvérek, kollégák, főnökök, ismerősök és ismeretlenek személyében, másrészt belül: saját hiedelmeink, jól megalapozott, hosszú ideje működő szokásaink, jellemvonásaink, karakterünk viszonyulásaiban, összességében abban, ahogy a világot látjuk már jó ideje.
Minden rendszer önmaga fenntartására törekszik. Nem szereti a változást, a változatlan, veszteségek nélküli állapotért rajong, ahol a rendszer minden egyes eleme úgy viselkedik, ahogy azt tőle elvárjuk. Ilyen rendszerben, rendszerekben élünk mindannyian. S itt, ezen a ponton jöjjön egy gondolatkísérlet: tegyük fel, hogy Te, mint a rendszer egy eleme, szeretnél megváltozni, mondjuk kifejezed abbéli vágyadat, hogy határozottabb, megfontoltabb, önállóbb szeretnél lenni, akinek sokkal nagyobb az önbizalma, mint most, amikor ezeket a sorokat olvasod. Tegyük fel azt is, hogy nem pusztán vágyad fejezed ki, hanem döntesz is, és el is köteleződsz döntésed mellett. Ennek megfelelően elindul a változás, foglalkozol saját változásod várható eredményeivel, napról napra apránként kezded érezni, milyen jó is az, amit megálmodtál és kitaláltál magadnak. Egyszerűen beindulnak a pozitív folyamatok, és jobban érzed magad a bőrödben. És aztán „Bumm!”, valami beüt, nem tudod mi az, de érezni kezded, hogy valami nem stimmel, valahogy lassabb lett a változás, egyre több a csábító tényező, ami vissza-vissza akar húzni a régi működésmódodba. Mi történt? (…) „Csupán” annyi, hogy a rendszer, melyben élünk, bekapcsolta a vészcsengőt. A térfigyelő berendezései és elhárító működésmódjai jeleztek neki, hogy a rendszer egy szeretett eleme, mármint Te, rendszerellenesen viselkedik. Ez pedig megengedhetetlen, így a legkülönfélébb trükkökkel, praktikákkal elkezd visszahúzni. Ráadásul, mivel tetőtől talpig, kívül-belül ismer Téged, pontosan tudja a gyenge pontjainkat, és azon keresztül támad: a) néha egy belső hang formájában bizonytalanít el, b) néha egy remek szülői mondattal képes minden változást csírájában elfojtani, c) máskor baráti csábításokkal csal el, hiszen „Egy sör mindig belefér”, d) az ötlettára tehát kimeríthetetlen. Ez a vízválasztó. Annyi ilyet láttam már: rengeteg tanácskérőm indult el a pozitív változás ösvényén, de a rendszer nem engedte, s ők szépen kisiskolás módjára besorakoztak.
Egy pillanatra térjünk csak vissza a példánkhoz: ha a környezet látja, hogy határozottabb vagyok, kiállok magamért, önbecsülésem jelentősen javul, nem örülnek vajon ennek? Dehogynem, csak nem tudatos viselkedésükben mégsem e szerint reagálnak (tisztelet a kivételnek). Ugyanis, amikor már elmondhatod: „Non sum, quod fueram.” vagyis „Nem vagyok az, aki voltam.”, akkor ráébrednek kicsúsztál a kezük közül, és nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Te meglépted azt, amit ők nem mertek,… hogy Te innentől kezdve már nem vagy annyira kihasználható, sőt még nem-et is mondasz nekik,… vagyis, hogy most már más ember lettél. Nos, ezért olyan pokoli nehéz. De ha ezt beláttuk, azonnal könnyebb. A leggyönyörűbb pillanat pedig az lesz, amikor már tudod, minden porcikádban érzed: a változásért indított háborút megnyerted. A döntő csata megvolt, innen már idő kérdése, mert Tiéd a végső győzelem, és megváltoztál. Ez a győzelem már önmagában növeli minden ember önbecsülését, visszavonhatatlanul. Így csak bíztatni tudlak. Végezetül azonban egy apró jó tanács: Ne feledd, a régi rendszer még sokáig támad, és visszaköszön, még akkor is, mikor már réges-régen nyertél, akkor egy-egy nehezebb, gyengébb pillanatodban, mivel nyílt fronton már nem tud Veled mit kezdeni, partizán-, gerillaakciókat folytat és próbál visszacsábítani a helyes utadról a régire, melyről most már nagyon elvágyódsz.