Milyen kacatokat gyűjtögetsz, provokatívebben: mennyi a szemét, a hulladék körülötted, vagy ami még ennél is fontosabb: önmagadban!? Megannyi felhalmozódott tüske, sérelem, bánat és szomorúság, melyek csak gyűlnek és gyűlnek, aztán pedig csodálkozol, hogy már nem bírsz lépni tőlük, s az árnyékuk csak folyton folyvást nő és gyarapszik, neked pedig egyre kevesebb helyed lesz, míg végül elveszíted saját magad is. Miért teszed ezt önmagaddal?
Mit kell tenned, hogy megbocsáss a szeretteidnek, barátnak, rokonnak, idegennek? És mi van az értékekkel, megbecsülöd azokat? Figyelsz-e arra, amid van, büszke vagy-e rá, vagy inkább sajnálkozol, hogy mid nincs még? Hálát adtál ma már azért, hogy jól működik a veséd, egészséges a látásod és kiváló az emésztésed? Ha nem, miért nem teszed meg? Köszönetet mondtál már a mai nap, hogy ma is friss kenyeret ehettél, a víz még mindig jön a falból, és mindenféle elektromos kütyü segíti a boldogulásod? Nézz egy kicsit más szemszögből az életedre és fény derül a titokra: a vágyott állapot jelen van, csak nem látod meg.