A rendszer, és ami mögötte van

Nem összeesküvés-elméletről lesz szó, csupán változásunk dinamikájáról. Kérdezheted, melyik rendszert emlegetem itt?… Nos, azt a mindennapit, ami körülötted van, egyrészt kívül: barátok, rokonok, szülők, testvérek, kollégák, főnökök, ismerősök és ismeretlenek személyében, másrészt belül: saját hiedelmeink, jól megalapozott, hosszú ideje működő szokásaink, jellemvonásaink, karakterünk viszonyulásaiban, összességében abban, ahogy a világot látjuk már jó ideje.
Minden rendszer önmaga fenntartására törekszik. Nem szereti a változást, a változatlan, veszteségek nélküli állapotért rajong, ahol a rendszer minden egyes eleme úgy viselkedik, ahogy azt tőle elvárjuk. Ilyen rendszerben, rendszerekben élünk mindannyian. S itt, ezen a ponton jöjjön egy gondolatkísérlet: tegyük fel, hogy Te, mint a rendszer egy eleme, szeretnél megváltozni, mondjuk kifejezed abbéli vágyadat, hogy határozottabb, megfontoltabb, önállóbb szeretnél lenni, akinek sokkal nagyobb az önbizalma, mint most, amikor ezeket a sorokat olvasod. Tegyük fel azt is, hogy nem pusztán vágyad fejezed ki, hanem döntesz is, és el is köteleződsz döntésed mellett. Ennek megfelelően elindul a változás, foglalkozol saját változásod várható eredményeivel, napról napra apránként kezded érezni, milyen jó is az, amit megálmodtál és kitaláltál magadnak. Egyszerűen beindulnak a pozitív folyamatok, és jobban érzed magad a bőrödben. És aztán „Bumm!”, valami beüt, nem tudod mi az, de érezni kezded, hogy valami nem stimmel, valahogy lassabb lett a változás, egyre több a csábító tényező, ami vissza-vissza akar húzni a régi működésmódodba. Mi történt? (…) „Csupán” annyi, hogy a rendszer, melyben élünk, bekapcsolta a vészcsengőt. A térfigyelő berendezései és elhárító működésmódjai jeleztek neki, hogy a rendszer egy szeretett eleme, mármint Te, rendszerellenesen viselkedik. Ez pedig megengedhetetlen, így a legkülönfélébb trükkökkel, praktikákkal elkezd visszahúzni. Ráadásul, mivel tetőtől talpig, kívül-belül ismer Téged, pontosan tudja a gyenge pontjainkat, és azon keresztül támad: a) néha egy belső hang formájában bizonytalanít el, b) néha egy remek szülői mondattal képes minden változást csírájában elfojtani, c) máskor baráti csábításokkal csal el, hiszen „Egy sör mindig belefér”, d) az ötlettára tehát kimeríthetetlen. Ez a vízválasztó. Annyi ilyet láttam már: rengeteg tanácskérőm indult el a pozitív változás ösvényén, de a rendszer nem engedte, s ők szépen kisiskolás módjára besorakoztak.
Egy pillanatra térjünk csak vissza a példánkhoz: ha a környezet látja, hogy határozottabb vagyok, kiállok magamért, önbecsülésem jelentősen javul, nem örülnek vajon ennek? Dehogynem, csak nem tudatos viselkedésükben mégsem e szerint reagálnak (tisztelet a kivételnek). Ugyanis, amikor már elmondhatod: „Non sum, quod fueram.” vagyis „Nem vagyok az, aki voltam.”, akkor ráébrednek kicsúsztál a kezük közül, és nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Te meglépted azt, amit ők nem mertek,… hogy Te innentől kezdve már nem vagy annyira kihasználható, sőt még nem-et is mondasz nekik,… vagyis, hogy most már más ember lettél. Nos, ezért olyan pokoli nehéz. De ha ezt beláttuk, azonnal könnyebb. A leggyönyörűbb pillanat pedig az lesz, amikor már tudod, minden porcikádban érzed: a változásért indított háborút megnyerted. A döntő csata megvolt, innen már idő kérdése, mert Tiéd a végső győzelem, és megváltoztál. Ez a győzelem már önmagában növeli minden ember önbecsülését, visszavonhatatlanul. Így csak bíztatni tudlak. Végezetül azonban egy apró jó tanács: Ne feledd, a régi rendszer még sokáig támad, és visszaköszön, még akkor is, mikor már réges-régen nyertél, akkor egy-egy nehezebb, gyengébb pillanatodban, mivel nyílt fronton már nem tud Veled mit kezdeni, partizán-, gerillaakciókat folytat és próbál visszacsábítani a helyes utadról a régire, melyről most már nagyon elvágyódsz.

Az ún. balsorsegyüttható

Mi is ez a mutató, ez az együttható? Rövid definíció: azon hátrányokat sűríti, tömöríti, jelenti, ill. foglalja össze, melyek egész életünk során érnek minket. Nincs személyes választásunk ezen szomorú helyzetek létét vagy nemlétét illetően, abban viszont felelősek vagyunk, mit kezdünk ezen hátránnyal. A kedvezőtlen életeseményekkel szembeni hozzáállásunk önmagunkon múlik ugyanis, kizárólagosan.
Ha például egy olyan tréningen lennék, ahol a vizsgált témánk saját sorsunk alakulása, vagy alakításának lehetősége, egészen biztosan azt mondanám a csoportnak: „Akkor most álljunk föl és keressük meg a helyünket egy tengelyen, ami a terem két végpontja között helyezkedik el.” A provokatív kérdés így hangozna: „Te irányítod a sorsod, vagy a sors irányítja az életed alakulását? Ha az a véleményed, sőt, meggyőződésed, hogy Te irányítod, mi és hogyan alakuljon életedben, kérlek állj ide; ha viszont úgy érzed, Te inkább afféle sodródó karakter vagy, aki nem, vagy alig tud beleszólni ténylegesen az események alakulásába, akkor állj erre a másik végpontra. Hangsúlyozom ez egy tengely, így a két pont között bárhová állhatsz, tehát menj arra a pozícióra, ami leginkább leírja a viszonyulásod. Vagyis még egyszer: Te irányítod a sorsod, vagy a sors irányítja az életed alakulását?”
Egyetlen kérdéscsokrom van még itt és most, kérlek, válaszold meg őszintén magadnak: Te hová állnál, ha azon a bizonyos tréningen lennénk? És miért, mit jelent ez számodra, jó ez így?

[Megjegyzés: A balsorsegyüttható fogalma Jean Paul Sartre-tól ered.]

Edith Piaf – Non, je ne regrette rien

Ha valaki látta Christopher Nolan Inception című filmjét, pontosan érti, mit kereshet ebben a blogban ez a zeneszám Edith Piaftól. Ennek fényében egyetlen kérdésem van: mit szólnál, ha egyszer csak, bárhol is jársz az utcán, bármit is csinálsz épp, valahol odabenn meghallanád ezt a muzsikát? Álomban élsz, vagy valóban azt az életed éled, amit szeretnél?

Nomen est omen

Mit jelent a neved? Egyrészt mint jelentés, eredet, tartalom, másrészt mint személyes viszonyulás. Hogy vagy vele, szereted, utálod, közömbös? Nevedben egyedi vagy, mert tudod, hogy feltehetően nincs még egy ilyen nevű ember ezen a féltekén? Vagy épp ellenkezőleg: úgymond egy tucat neved van, és sokadik azonos nevű személlyel hozott már össze a sors, noha vérségi kötelék biztosan nincs köztetek. Kitől kaptad? Ki után neveztek el? A családban te vagy az első, vagy valamelyik felmenőd nevét hagyták rád örökül? Teher vagy áldás ez az örökség? Inkább sikerek katalizátora, vagy rossz élmények hozója volt eddigi éltedben? Mennyire ragaszkodsz hozzá? Felvetted a férjed nevét? De kérdezhetnénk, felvennéd-e bármikor a feleséged nevét, hiszen erre is van lehetőség. Honnan jön a családnevetek? Van jelentése? És jelentősége? (…) Mit gondolsz a 2-3 keresztnév viseléséről? Mindegyik a sajátod? És a becenevek? Többen ismerünk olyat, akit gyermekkorától kezdve a fél ismerősi és rokoni köre a becenevén szólít. Jól van ez így? Ha lenne csúfneved, mi lenne az? Ha neved mellé egy állandó jelzőt kellene illesztened, mint amit egy-egy uralkodó mellett szoktunk emlegetni, te milyen jelzőt kaphatnál, vagy adnál épp maganak? Szereted a becéznek? Van-e olyan megszólítás, amivel ki lehet kergetni a világból? (…) Ha nem ezt a nevet kaptad volna születésed hajnalán, ma ugyanaz a személy lennél akkor is, mint most? Mit határoz meg egy egyszerű név? És milyen érzésekkel társul, amikor saját nevedre gondolsz? Hol voltál régen az osztálynévsorban? Milyen érzés lenne látni a temetőben egy olyan sírkövet, melyre névazonos társad nevét vésték fel? Önbecsülésednek része-e saját nevednek a feltétlen szeretete?

A lendület fontosságáról

Előzmények

A blog előzményei, hasonló stílusú írásokkal, gondolatokkal, merengésekkel itt olvashatók:

http://www.3q-trening.hu/