A pozitív emlékek ereje

Közzétéve: április 28, hétfő, 2014 Szerző: limparimre

Melyek vajon azon emlékeid, amik ha eszedbe jutnak, azonnal mosolyt csalnak arcodra? Emlékezzünk hát! Kihez köthető? Hol voltál? Mit csináltál? Mikor volt? Mi történt? Mit éreztél, mit gondoltál, mit sejtettél akkor, mikor bizony madarat lehetett veled fogatni? Amikor egyszerűen csak belemosolyogtál a világba, bárki bármit is csinált körülötted!?

Döbbenetesen egyszerű technika, mégsem élünk vele elég sokszor és elég sokan. Ha voltál már úgy, hogy „Igen, ezért a napért tényleg érdemes volt élni, ezért a pillanatért dolgoztál, küzdöttél annyi időn keresztül, ez az, ami egyszerűen egy mmmmh-érzést jelentett”, akkor vésd jól bele szívedbe-lelkedbe ezt az emléket, és húzd elő a kalapból, ha épp valami rossz történik, mert nem úgy mennek a dolgok, vagy csak egyszerűen bal lábbal keltél fel. Ezek olyan apró rezdülések, melyek képesek továbblendíteni a holtpontokon. Emlékezzünk hát! Ezek az igazi erőforrásaink, s nem máshol leled, mint önmagadban.

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Szerencse

Közzétéve: április 22, kedd, 2014 Szerző: limparimre

Önök hisznek a szerencsében? Álláskeresőktől gyakran kérdezem ezt, hiszen a híres „mázli faktor”, vagy a „jókor voltam jó helyen” mondat gyakori gondolatvendég ebben a témában. El kell áruljam, én nem hiszek benne, sokkal inkább képzelem, hogy mi magunk vagyunk a saját szerencsénk kovácsai. Tehát igenis tennünk kell érte, pontosabban egyáltalán nem kell, de érdemes. Mit is?

www.limparimre.com

Mi lenne, ha a SZERENCSE egy betűszó lenne, ahol minden betű egy jelentős komponens a siker felé vezető úton?

SZ = Szempontváltás, vagyis képes vagyok-e önmagamat kívülről nézni, a másik szemüvegén keresztül, legyen épp ő a HR-es, a leendő főnököm, kollégám, szóval bárki, aki a döntésben bírálóként lesz jelen?

E = Energia, tehát mennyi energiát, nem utolsó sorban időt vagyok hajlandó feláldozni? Klasszikus mondat: ha valaki munkát szeretne, hozzon egy olyan döntést, hogy az az állása, hogy munkát keres, ami legalább félállás, tehát napi minimum 4 órát ennek szentel.

R = Realitásérzék. Mennyire állok két lábbal a talajon? Reálisak-e az igényeim, amit a munkaerőpiac felé támasztok? Megfogalmaztam-e egyáltalán ezeket? Mindkettő elkerülhetetlen.

E = Egyediség. Mennyire lógok ki a sorból, természetesen a jó értelemben? Mi lenne az a hatás, ami miatt nem leszek az egy tucat része?

N = Navigáció. Mennyire vagyok ügyes, asszertív, hatékony az egyeztetések során? Tudok-e úgy kommunikálni, hogy figyelemfelkeltő legyek, hogy ne lehessen nem észrevenni?

CS = Csomagolástechnika vagy csali! Mi lesz az az egy dolog, amivel az első benyomástól kezdve egy elemi kíváncsiságot keltek a munkáltatóban, ami arra sarkallja majd, hogy kérdezzen, érdeklődjön, kapcsolódjon, végső soron felvegyen.

E = Erőforrások. Mennyire vagyok feltöltve lelkesedéssel, mosollyal? Egy biztos: lemerült elemmel, energia nélkül, balta arccal ne menjek el interjúra, mert garantált a kudarc. Előtte motiváljam magam, mert, ha nem teszem, bizony fél év múlva is ugyanitt tartok.

Ebben az értelemben, és ettől a naptól kezdve mindig jusson eszükbe, hogy eztán mást jelent, ha ezt kívánom Önöknek: „Sok szerencsét!”

[Megjegyzés: vegyük észre, hogy bár a példák az álláskeresés témájára fókuszáltak, a szerencse fenti betűszava más életterületre is könnyedén használható.]

Kategória: Álláskeresés | Nincsenek kommentek

A változás ára

Közzétéve: március 9, vasárnap, 2014 Szerző: limparimre

Minden változásnak ára van, még pontosabban következménye, így ha ténylegesen rá kívánunk lépni a fejlődés és a kibontakozás útjára, el kell döntenünk, valóban képesek vagyunk, leszünk-e meghozni a szükséges áldozatot. Hány embert kell vajon elveszítenünk, vagy távolabb kerülnünk tőlük, hogy egyről a kettőre és ötről a hatra legyünk képesek lépni?

Brian Tracynél olvasható egy nagyon konfrontatív, de velejében igaz mondat: „Nem repülhetsz a sasokkal, ha pulykákkal kapirgálsz.”

Képes vagy vajon elfogadni és belátni, hogy abban a közegben, amiben eddig mozogtál, nem válthatod valóra azt az életstílust, amire valójában vágysz? Sokszor megdöbbenek, mennyire megrettenünk a változás küszöbén. Azt hisszük, felvehetünk egy-egy új tulajdonságot anélkül, hogy megváltoznának viszonyaink, kapcsolataink, együttműködéseink és konfliktusaink. Ez sajnos egymást kizáró folyamat. Ha például eddig nem voltam határozott, de (a rengeteg belső munka révén) mégis elindultam ennek az irányába, akkor erre a körülöttem lévő, engem jól ismerő, számomra fontos személyek reagálni fognak.

Azonban (…) a változást általában nem bírjuk, (…) mert inkább minden maradjon úgy, ahogy eddig megszoktuk, (…) vagyis, ha nem a szokásos séma szerint kezdünk működni, zűrös beszélgetések, helyzetek, sőt konfliktusok várhatnak ránk, ez az igazi erőpróba. A változási folyamatban ez persze normális, és ezután jön el az igazi vízválasztó, hogy kimondjam: már nem vagyok az, aki voltam, és felelősségem tudatában vállalom a másként cselekvést, az újszerű gondolatok felvállalását, és az eddig ismeretlen érzések megélését. Ez viszont a többiekben, saját belső nehézségeik miatt, ellenérzést válthat ki, és ők szívük szerint bizony visszaterelnének minket a régi útra, oda, ahonnan mi elvágyódtunk, vagyis kórusban mondják majd: “Ne változz meg, maradj az, akinek mi ismerünk, mert így biztonságosabb számunkra a körülöttünk lévő világ!” Így aztán, sajnos, ez a jelenség olyan bűntudatkeltő lelki mozgásokat képes kelteni, hogy sokan meghátrálnak, és visszatérnek a régi énjük börtönéhez. Ekképp lesz ez most is?

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé

Közzétéve: február 26, szerda, 2014 Szerző: limparimre

Egy klasszikus jelenet után szabadon: mi van akkor, ha én pisztáciára vágyom, vagy esetleg tiszta csokoládéra, de azzal kell szembesülnöm, hogy ez a választék: vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé. Te mit tennél? Ha nincs, hát nincs, elengeded a pisztácia utáni mérhetetlen vágyad, és rábólintasz az egyik-másik létezőre? Esetleg az a típus vagy, aki ebbe nem törődik bele, mert pontosan tudod: lehetséges a vágyad, bárki, bármit állít is!? Folyamatosan mondják majd neked, egyszerűen lehetetlen, nincs más választásod, ne légy már ilyen csökönyös, önfejű, sőt értsd meg végre, egy illúzió, amit kergetsz. Vagy nem is annyira illúzió, hanem egy vízió? S csak Te látod, sőt mi több, érzed, minden porcikádban sejted, vallod, elérheted lelked vágyát, mert egy ihletett pillanatra úgy vagy képes látni a világot, mint senki más?

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Óvakodj a vámpírtól és a gyilkostól

Közzétéve: február 11, kedd, 2014 Szerző: limparimre

A minap egy tréning végén a következő kérdést szegezték nekem: „Imre, kiktől kell óvakodnunk, ha változtatni szeretnénk életünkön?”

Kiváló kérdés, gondoltam magamban, hiszen a kérdező már eleve feltételezi, hogy nem viszonyulhatunk mindenkihez ugyanúgy, ha tényleg el akarunk indulni a változás útján. Két szó villant be, pontosabban két karaktertípus, akik megnyilvánulásait ugyan semmilyen büntetőtörvénykönyv nem bünteti, azonban tetteikkel, mondataikkal, sőt pusztán jelenlétükkel óriási lelki károkat okoznak, elgáncsolva sok-sok lehetséges ötletet, jövőt, lelkesedést, szemcsillogást, önmegvalósítást és a siker szárba szökkenését.

Az ő nevük: energiavámpírok és örömgyilkosok. Nem tudom eldönteni melyik a rosszabb,… talán az utóbbi, hiszen, míg az energiavámpír pusztán a motivációs potenciálunkat viszi el pillanatok alatt, addig egy igazi örömgyilkos egyetlen célzott mondatával képes lelkünkig hatolva mindent, hangsúlyozom: mindent elsöpörni. /Természetesen csak, ha hagyjuk./

Ez alkalommal, amikor e sorokat olvassuk, legyünk őszinték és legalább szobánk magányában egyedül merjük kimondani: melyik barátom, melyik rokonom, melyik közeli cimborám, melyik kollégám tartozik egyik vagy másik kategóriába. Fájdalmas lesz? Igen, sajnos cudarul kemény szembesülni azzal, hogy szeretett unokatesóm, vagy a számomra egyébként roppant fontos barátom, nos, valójában született örömgyilkos. Ennek a kimondása a legfontosabb. A második lépés, hogy ne problémaként címkézzük mindezt, hanem egy sajátos helyzetként, hiszen a problémát megoldanunk kell, míg a helyzetet csupán kezelni. Kezelni pedig sokféleképp lehet, (erről majd egy későbbi bejegyzésben), ami viszont bizonyos: energiavámpírokkal és örömgyilkosokkal körülvéve nem lehetünk azzá, akivé lenni szeretnénk.

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Hol leszel, ki leszel 2032. augusztus 19-én?

Közzétéve: február 1, szombat, 2014 Szerző: limparimre

Egyszerű géphiba, vagy valamelyik munkatárs huncutsága, ki tudja, de tény: az alábbi fotót láttuk minap az egyik belföldi vonaton. A legtöbb utas rápillantott, aztán ment is tova, hiszen érdemi információ nem tűnt elő. Vagy mégis?

www.limparimre.com

Egy-két somolygó tekintetben, mintha egy gondolatkísérlet elindulását fedeztük volna fel: történetesen vajon hol is leszünk 2032 nyarán? Valaki óhajtó mondatok sorát látta önmaga előtt: bárcsak ez lenne, bárcsak az lenne. Mások az „olyan jó lenne, ha…”, illetve a „szeretnék” kifejezésekkel tudtak azonosulni. Megint mások céljaik megvalósulásán aggódtak, vagy tévútjaik gyötrődésére koncentráltak. Van, aki mosolygott, hiszen a lehetőségek végtelen sorát látta a következő 18 évben, míg többen összeráncolt szemöldökkel, inkább búskomoran, de mindenképpen szomorúbb lélekkel nyugtázták az előttük álló esztendők terhét. A filozofikusabban gondolkodók, akik sokkal inkább hajlamosabbak az értelemkeresésre, feltették a kérdést:, leszünk-e egyáltalán, hiszen ki tudja, meddig van még dolgunk ebben a világban!? De ez még mind csupán a hol vagyunk kérdéseinek sokasága. A komolyabb talány, mennyi minden változik meg addig, és miként hat majd testünkre, lelkünkre és környezetünkre a változások sora? Személyiségünk, viszonyulásaink, véleményünk mely része lesz ugyanaz, mint most, és miben fordulunk át, adott esetben, a másik véglet felé? Miben hiszünk ma, hogyan látjuk az életet holnap, és mennyiben ugyanígy 2032-ben? És a fontos kapcsolatok? Hány szerelem, hány halál vár ránk ebben a ciklusban? Milyen érzésekkel találkozunk? Kiktől távolodunk el, és kik azok, akik ma is, tegnap is, sőt holnap után is mellettünk lesznek?

www.limparimre.com

Azt hiszem sejthető, ezen kérdések sorát órákig lehetne folytatni, a fontos azonban nem ez, hanem, hogy egy „véletlen” hozta elírásra a vonaton tudok-e gyermeki rácsodálkozással figyelni. Megállni egy töredékpillanatra, és elmerengeni azokon a lehetséges jövőképeken, amelyek most még bennem vannak, melyek mind megélhetők; valamint miben és mennyire érzem a saját felelősségem, hogy melyik valóságomat teremtem meg, melyik utamat járom is be végül a lehetségesek közül. Ez az egyik leglényegibb kérdés.

Kategória: Karrier és életpálya | Nincsenek kommentek

„Élet=idő, idő=élet”

Közzétéve: január 29, szerda, 2014 Szerző: limparimre

Melyik pillanat az, ami 100%-ban a tiéd? Mikor vagy teljesen magaddal? Mikor érzed azt: most önmagam vagyok, tisztán, szennyezés nélkül itt egyedül, önmagam csendjében!? Van ilyen egyáltalán?

Ha körbenézünk, bizony sokakkal megesik, hogy évek óta nem adtak maguknak énidőt. Félreértés ne essék, ha este leülsz a tv elé és magad megnézel egy filmet pattogatott kukoricát szemezgetve és egy pohár valamit kortyolgatva, az még nem énidő, az csupán egy olyan időtöltés, mely jobb esetben ad némi feltöltődést, rosszabb pillanatokban pedig pusztán kidobott élet az ablakon, hiszen az élet időből áll. Tehát ne legyen illúziónk, ha elvesztegetünk egy napot, akkor egynapnyi életet vesztegetünk el. Mennyire más így feltenni a mindennapos cselekvéseinkre, tevékenységeinkre vonatkozó kérdéseink! Ha azt kérdezed, mivel töltsd a következő néhány órát, az egy általános, gyakori mondat; kevesen kérdezik viszont így: mivel töltsem a következő néhány órában az életemet? Még pontosabban: mire fordíthatom, miben teljesíthetem ki a következő néhány órában a létezésem?

Összességében mennyit élünk tehát egyáltalán abból a 25.000-30.000 napból, amiben lüktet a szívünk? Ahogy egy dal szövege mondja: “hány órára hány napra marad ki életedből az élet?” Milyen igaz!

Mikor mondod végre ki, hogy elég volt! Lehet, eddig eltékozoltad az életidőd, de ezután másképp lesz, és arra figyelsz majd, ahol lelked moccan, szíved kész az igazi dobbanásra, hiszen a szemed csillog pillanatról pillanatra, akár egy hétfői nap indul el épp, akár szenteste sütöd a halat a családnak.

Kategória: Időgazdálkodás | Nincsenek kommentek

A boldogság nem fájdalom nélküliség

Közzétéve: január 22, szerda, 2014 Szerző: limparimre

Az emberek többsége azt hiszi, az a boldogság, amiben nem ér bennünket rossz. Így van-e ez valójában? Nem lehet, hogy tévúton járunk, mikor a stressznélküli, fájdalom nélküli és kudarcok nélküli napok után sóvárgunk? Azon túl, hogy mindez egy irreális, soha be nem következő elvárás, hiszen az élet hatókörén kívül van, de egyáltalán valóban olyan áldásos lenne, ha tényleg elérhetnénk?

Nem az a baj ugyanis, ha egy negatív életesemény fáj, hanem, ha emiatt odaadom a teljes lelki békém, a jövőbe vetett hitem, lelkem tisztaságát és belső mozgatórugóim erejét. Hiszen nem az a kérdés, érnek-e veszteségek előbb vagy utóbb, hogy lesznek-e kevésbé vágyott pillanatok, hanem, hogy amikor bekövetkeznek, mit kezdek ezzel a történéssel, ezzel az élménnyel? Fájhat bizony egy visszautasítás, megrázhat egy kemény munkahelyi beszélgetés, lehet gyötrelmes egy csörte, megrettenhetünk egy-egy hír hallatán, de oda kell-e adnunk ezzel egy időben lelkünk békéjét is? Nem mosolyoghatunk bele valahogy mégis huncutul a világba, hogy most egyszerűen megengedem: fájjon, de odabenn közben hiszem vagy tudom, ez nem örök érvényű, nem örökkévaló, és attól még életem futásán, küldetésén nem esett csorba, és ennek ellenére hittel megyek valami felé kiteljesítve mindazt, amire hívattam.

Minden nap kelhetnénk úgy: ma valami csodálatos dolog fog történni velem, hiszen a puzzle-darabok ott vannak már az asztalunkon, csak mi épp általában nem vesszük ezeket észre, és így nem is állhat össze az a különleges és néha megfoghatatlannak tűnő mozaik: boldog vagyok.

Kategória: Önismeret | Nincsenek kommentek

Abnormális normál szokásaink

Közzétéve: január 18, szombat, 2014 Szerző: limparimre

Mit tekintesz normálisnak életedben? Vegyünk szemügyre néhány közkeletű szokást, amit bizonyos hét, hónap elteltével időszerűnek érzünk.

(A) Természetes dolog, ha kocsinkat lemossuk és a kellő kilométer levezetése után olajat cserélünk. (B) Normális, ha negyedévente meglátogatjuk aktuális kedvenc fodrászunk egy kis igazításra, festésre. (C) Megszokott, hogy lyukas zoknit nem veszünk föl. Régen még esetleg stoppoltunk, de ma már csak az új jöhet számításba. (D) Szabályszerű, ha évente egyszer, május elején bevalljuk az éves jövedelmünk, és adózunk. (E) Elfogadott, hogy karácsonykor együtt vagyunk a számunkra fontos másokkal, kedvelt és kevésbé kedvelt rokonokkal, családtagokkal, ismerősökkel. (F) Szokványos, hogy főnökünk elvárásainak (többnyire) eleget teszünk, és úgy viselkedünk, ahogy azt illik, és tőlünk megkövetelik.

Most jöjjön néhány ördögtől való, nem normális furcsaság a fentiekkel pont oppozícióban. (A) Miért nem természetes dolog, hogy önmagunkat is tisztán tartsuk, és kivigyük a szemetet nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is? Miért nem vagyunk képesek lelkünk motorjának szimbolikus olajait újra cserélni, miért nem adunk magunknak egészséges énfigyelmet? (B) Miért nem normális, hogy negyedévente egyszer ne csak a test szépítésére szenteljek időt és némi pénzösszeget, hanem a lelkemet is ápoljam és megújítsam? (C) Miért nem megszokott, hogy amíg lyuk van lelkiismeretünk hálóján, addig nem nyugszunk, míg helyre nem hozzuk? Vagy már netán háló sincs néha? (D) Miért nem szabályszerű, hogy évente legalább egyszer, egy kitüntetett pillanatban megnézzük, hol tartunk életpályánkon, bevallva mindazon beteljesült lehetőségeket, és eltékozolt alkalmakat, amit az előző évben megéltünk, vagy megélhettünk volna? (E) Miért nem elfogadott, hogy a szeretetünket bármikor kifejezzük a számunkra értelmet, biztonságot, reményt és életet adó személyeknek? (F) Miért nem szokványos, hogy a saját belső zenénk hangját is halljuk, és megcselekedjük, amire születtünk, ami igazán szívünknek kedves, vagy ami pusztán épp jóérzéssel tölti el belsőnk?

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

énképeink

Közzétéve: január 17, péntek, 2014 Szerző: limparimre

Kategória: Önbecsülés | Nincsenek kommentek