A tréningek, előadások, tanácsadások átka és haszontalansága

Közzétéve: március 30, szerda, 2016 Szerző: limparimre

Az alábbi grafika fontos tanulságul szolgál mindannyiunknak:

Mit is kezdek majd azokkal a praktikákkal, ami elhangzik egy-egy előadáson, vagy azzal a felismeréssel, amit egy tréningen átélek, esetleg egy remek önsegítő könyv segítségével megtapasztalok? Elvégre ez a kulcs. Merthogy egy dolog, ha valami elhangzik, a másik dolog, hogy miként értelmezzük és azt hogyan építjük be a mindennapjainkba?

„Jó, hát levettük a ruháinkat, már rajtad vagyok, mikor lesz már olyan jó? Nem tudom, de nekem már fáj a fejem.”

És az a szomorú, hogy ezt gyakran látom tanácskérőimen: elhangoznak érdekes infók, eljut a személy pár kardinális felismerésre az életére vonatkozóan, de aztán nem történik semmi, amivel már holnap megváltoztathatná az életét. Ugyanis ezt mi csináljuk, nem az előadó, nem a tréner, nem a segítő szakember. Bármily meglepő, szokásommá vált kihangsúlyozni az első beszélgetés során: „Pszichológus vagyok, nem varázsló.” Nem tudok senkit sem megmenteni, nincs kézrátétellel való gyógyítás, nincs szemmel verés, ráolvasás és hasonlók. Van egy segítői tér, amiben a reakciók, reflexiók, kérdések és összegző válaszok kapcsán eljuthat az egyén a felismerésig: miért, hogyan és mit is művel a saját életében! A változás pedig ezután jön, szerencsére mindig van másik út, mindig tehetünk más, mint, amit eddig tettünk.

 

Mindannyian találtunk már olyan idézet a neten, egy könyvben, aminél valami megmozdult bennünk. Úgy éreztük, a helyére került valami. Azonban az esetek többségében nem történik utána semmi. Holnap bemegyek a munkahelyre és mindent ugyanúgy csinálok, mint addig.

Így tényleg nincs értelme és csak jártattuk a szánk, és elment mindkettőnk ideje. Az én szakmai hitem és felfogásom szerint akkor van értelme például egy önsegítő könyv olvasásának, ha a végére érve, ki tudsz mondani három dolgot, három apró dolgot: (1) ezt és ezt abbahagyom, (2) ezt pedig folytatom, mert megerősítést kaptam, (3) ezeket pedig elkezdtem a mindennapokba átültetni. Nem keresve a kifogásokat, hanem cselekedve. Kétféle ember van: aki beszél, hogy legközelebb mit kellene majd másképp, a másik pedig nem beszél, hanem teszi a dolgát.

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Mikor vagy beteg?

Közzétéve: június 2, kedd, 2015 Szerző: limparimre

Mikor tekintesz magadra úgy, mint betegre? Vagy ha tetszik, mi az az állapot, melyik az a pillanat, amikor már betegként szemléled önmagad? Bármiben is szenvedünk, bármi is a bajunk, bármi is gyötör akár kívül, akár belül, akár testileg, akár lelkileg, mikor alakul ki benned a betegségtudat? Mai vizsgálódásunk ezt a té

mát járja kicsit körbe, hiszen érdemes meglátnunk azt a rést, amikor hasznos és amikor kifejezetten káros betegként tekinteni saját mindennapi működésünket.

A részletes cikk itt: http://eletszepitok.hu/mikor-vagy-beteg

Kategória: Önismeret | Nincsenek kommentek

A Hogyan tovább? c. előadás-sorozat első állomása: “Pályára állítunk”

Közzétéve: szeptember 28, vasárnap, 2014 Szerző: limparimre

Ha üzenhetnénk a 18 éves önmagunknak, mi lenne az az egyetlen summázó gondolat, amit mindenképp tanácsolnánk neki? Miként és hogyan cselekedjen máshogy, mint amit annak idején mi megtettünk, vagy épp nem tettünk? (…) Nekünk ez már a múlt, sokaknak azonban még a jövő.

 

Kedden útjára indult az ELTE Karrierközpont szervezésében a “Hogyan tovább?” c. előadás-sorozatunk. Az első alkalmat kifejezetten gólyáknak tartottuk mindenféle önmenedzselési praktikákat végigbogarászva, amelyek jól jönnek majd a következő években. Meglepetésemre a hallgatóságban bőven akadtak nemcsak első éves hallgatók, hanem már sokadévesek is.

www.limparimre.com

Az előadásról egy részletesebb kivonat itt érhető el.

www.limparimre.com

A következő előadás 2014. október 21-én lesz egy újabb izgalmas témával: mennyire teremthetünk magunknak szerencsét? Lehetséges-e egyáltalán ez?

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Nap végi kérdések

Közzétéve: augusztus 28, csütörtök, 2014 Szerző: limparimre

Sokszor kérdezem az egyéni beszélgetéseken, hogy a nap végén ki miként zárja le a saját napját? Végigpörgeted újra az eseményeket? Vagy épp ellenkezőleg, elég volt azt egyszer átélni, nehogy újra rá kelljen gondolni? Mások szeretnek mozizni, a nap kulcseseményeiben, egy-egy meghatározott örömteli pillanatban újra elmerülni, hogy aztán így jöjjön az álom, és kezdődjön egy új nap, új reményekkel és új kihívásokkal. Megint mások szeretik értékelni a napjukat. Jöjjön most tőlük 10 olyan kérdés, amivel az utóbbi időben találkoztam.

 

A mai napon:

  1. Hittem-e abban, hogy történhet velem valami csoda?
  2. Odaadtam-e a békém, a nyugalmam? Ha igen, mennyire könnyen?
  3. Magyarázkodtam-e? Ha igen, mennyit?
  4. Panaszkodtam-e?
  5. Kellőképp kifejeztem-e az érzéseimet?
  6. Szerettem-e egyáltalán magam?
  7. Szerettem-e a környezetem?
  8. Hálás voltam-e valamiért valakinek?
  9. Mosolyogtam-e?
  10. én én voltam-e?

Neked vannak hasonló nap végi zárókérdéseid? Melyek ezek? Miért ezek? Bővítenéd még őket?

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

Dolgozom vagy teszem a dolgom?

Közzétéve: augusztus 27, szerda, 2014 Szerző: limparimre

Amikor azt mondod egy napodra, hogy „Holnap dolgozom.”, akkor ez alatt mit értesz egy kicsit mélyebb értelemben? Milyennek éled meg a munkával teli mindennapjaid?

Thomas Edison azt mondta egyszer: „Soha egyetlen napot sem dolgoztam életemben, minden csak mulatság volt.” Nos, hol vagyunk mi ehhez képest? Már-már szürreális is olvasni, vagy éppenséggel látjuk a kívánt állapotot, de annyi akadály és gát választ el minket egymástól? Netán már Te is hasonlóan éled meg a jó értelemben vett szürke melós, de örömteli napokat?

Mikor mondod egy nap végén: „Nem akarok már ennyit robotolni! Folyton csak a gályázás és (már bocsánat) gürizés!” És a környezetedben élők? Ők miben és mivel törik magukat nap, mint nap? Ki az, aki már inkább serénykedik, tüsténkedik, szorgoskodik, vagyis azt, ahogy ő dolgozik, nem neveznéd igazi kínnal, szenvedéssel teli hajtásnak.

Van olyan tevékenység, téma, eszme, érték, amin akkor is munkálkodnál, ha nem fizetnének érte, hiszen annyira a Tiéd, annyira a szívednek kedves? Mit gondolsz erről?

Próbálj ki egy összehasonlítást: egész más azt mondani egy feladatodra, vállalásodra, hogy dolgozom, vagy teszem a dolgom. Apró átkeretező trükk csupán, mégis máshogy kezdjük el észlelni a saját működésünk, ha néhány héten át tudatosan figyelünk erre.

Kategória: Karrier és életpálya | Nincsenek kommentek

Kedd reggeli gondolatkísérlet: az életről és a hippokratészi esküről

Közzétéve: augusztus 26, kedd, 2014 Szerző: limparimre

Ki ne ismerné az orvosok hippokratészi esküjét? Az eskü, mely szimbolikusan és tényszerűen is átjárja az egészségügyi attitűd mindennapjait.

Emlékeztetőül a szöveg:

„Én, (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelőzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Az orvosi működésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy az orvostudomány, valamint az Egyetem jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését előmozdítsam.”

 

A gondolatkísérlet a következő: képzeljük csak el, mi lenne, ha mindannyian esküt tennénk, és nem csupán a hivatásunkkal kapcsolatban, hanem az egész életstílusunkkal, világlátásunkkal kapcsolatban. Mennyiben más lehetne egy-egy viszonyulásunk, attitűdünk akár a közvetlen szeretetteinkhez, mindennapi életvitelünkhöz is, ha néhány elvet ehhez az eskühöz híven betartanánk, hiszen esküvel szentesítettük azt. Miről is van szó? A hippokratészi szöveget átírva, (ki-ki a saját verziójára formálva): milyen lenne a saját élet-esküd?

www.limparimre.com

Példaként: (A változtatásokat kiemelés jelöli.)

„Én, (…) esküszöm, hogy életemben mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Tudásomat a rossz megelőzésére, közvetlen környezetem javára, szubjektív jóllétük növekedésére/örömükre fordítom. A hozzám fordulók (barátok, ismerősök, rokonok, kollégák, munkatársak) bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal figyelek, óvok mindenkit környezetemben. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Életem működével kapcsolatos etikai, erkölcsi követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy hivatásom, családom, valamint Hazám jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését előmozdítsam.”

 

Milyen lenne az életünk, ha az utóbbi, vagy ehhez hasonlatos esküt mindannyian megtennénk egy szép órán, életünk egy jelentős pillanatában?

Kategória: Karrier és életpálya | Nincsenek kommentek

Franz Kafka: A törvény kapujában

Közzétéve: augusztus 22, péntek, 2014 Szerző: limparimre

“A törvény kapuja előtt áll egy őr. Ehhez az őrhöz odamegy egy vidékről jött ember, és engedélyt kér, hogy beléphessen a kapun. Az őr azonban azt mondja neki, hogy most nem engedélyezheti a belépést. Az ember töpreng, majd megkérdezi, hogy tehát akkor később léphet majd be? – Meglehet – mondja az őr -, most azonban nem. – Minthogy azonban a törvény kapuja, mint mindig, nyitva áll, és az őr arrébb megy, az ember előrehajol, hogy beleshessen a kapun. Amikor az őr ezt észreveszi, nevet, és így szól: – Ha ennyire csábít, hát kíséreld meg, és menj be tilalmam ellenére. De jegyezd meg: hatalmas vagyok. Pedig a legutolsó vagyok az őrök sorában. Teremről teremre őrök állnak, egyik hatalmasabb, mint a másik. Már a harmadik látványát én magam sem bírom elviselni. – Ilyen nehézségekre nem gondolt a vidékről jött ember, hiszen a törvénynek mindig, mindenki számára elérhetőnek kell lennie, gondolja, de ahogy most a bundás őrt jobban szemügyre veszi, nagy, hegyes orrát, keskeny, fekete, tatár szakállát, úgy határoz, hogy inkább várakozik, amíg meg nem kapja a belépésre az engedélyt. Az őr ad neki egy zsámolyt, és megengedi, hogy oldalt, a kapu közelében leülhessen. Ott ül napokig, évekig. Többször is megpróbál bejutni, és zaklatja az őrt kérdéseivel. Az őr gyakran veti alá kisebb kihallgatásnak, kérdezgeti a szülőföldjéről és sok minden másról, de ezek közömbös kérdések, amilyeneket a nagyurak tesznek fel, és végül mindig azt mondja neki, hogy még nem engedheti be.

Az ember, aki jól becsomagolt az útra, mindent felhasznál, legyen az bármennyire értékes is, hogy megvesztegesse az őrt. Az úgyszólván mindent elfogad tőle, de közben így beszél: – Csak azért fogadom el, hogy ne hidd, bármit is elmulasztottál. – Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről, és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első. Átkozza a szerencsétlen véletlent, az első esztendőkben gátlástalanul, hangosan, később, ahogy öregszik, már csak úgy magában dörmögve. Gyermeteggé válik, és mivel az őr évekig tartó tanulmányozása közben annak prémgallérjában még a bolhákat is felfedezte, még a bolhákat is megkéri, segítsenek neki, és térítsék jobb belátásra az őrt. Végezetül látása meggyengül, nem tudja, valóban sötétedik-e körülötte, vagy csak a szeme csalja meg. Most ugyan észrevesz a sötétségben valami fényt, mely kiolthatatlanul árad a törvény kapujából. Már nem él soká. Halála előtt az egész itt töltött idő minden tapasztalata azzá az egyetlen kérdéssé sűrűsödik össze a fejében, amelyet eddig még nem tett fel az őrnek. Magához inti őt, mert merevülő teste már nem tud felemelkedni. Az őrnek mélyen le kell hozzá hajolnia, mert a kettejük magasságának különbsége ugyancsak az ember rovására változott meg. – Most még mit akarsz megtudni? – kérdi az őr. – Telhetetlen vagy.

- De hát mindenki a törvény felé igyekszik – mondja az ember -, hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást? – Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s hogy hallását elmúlóban még utolérje, ráordít: - Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom.”

[Forrás: Internet, kiemelés: limparimre.com]

Kategória: Történetek | Nincsenek kommentek

Két kis magzat beszélget

Közzétéve: augusztus 20, szerda, 2014 Szerző: limparimre

“Két kis magzat beszélget egy anyaméhben:
– Te hiszel a születés utáni életben?
– Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami azután következik.
– Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
– Hát ez ostobaság! Méghogy lábon járni!. És szájjal enni! Nevetséges, hiszen mi a köldökzsinórunkkal táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór túlságosan rövid.
– De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
– De hát onnan még soha senki nem tért vissza! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
– Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
– A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
– Hát…, mindenütt. Körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
– Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
– No, de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!”

[Forrás: Internet]

Kategória: Történetek | Nincsenek kommentek

Az elhízás lelki okai

Közzétéve: május 24, szombat, 2014 Szerző: limparimre

Április végén az MTV Család-barát műsorában beszélgettünk az elhízás lelki okairól.

Részletek az interjúból:

Novodomszky Éva: - Egyáltalán mit nevezünk stressz-evésnek?

Limpár Imre: - Érdemes, mint következményt nézni az evést és az étkezést, vagyis egyáltalán az elhízást magát, tehát ez egy reakció valamire, egy életviteli helyzetre, egy sajátosságra, vagy épp életstílusra. Egy nulladik szempont kiemelendő: hogyan közelítünk a témához? Problémaként, helyzetként vagy kihívásként?

(…)

Novodomszky Éva: - Van, aki azt mondja, hogy felnőtt korban már csak egy nagyon komoly érzelmi sokk hatására vagyunk képesek változni és változtatni az életmódunkon? Mi kell ahhoz, hogy tudjunk maguknak adni egy löketet?

Limpár Imre: - Első, hogy nagyon jó célokat kell kitűzni. Tehát nem elég célokat, hanem elég jó célokat érdemes kitűzni. Ha vagyok, mondjuk 100 kg fölött és kitűzöm, hogy leadok 20 kilót, akkor az egy nem jó cél. Amit szintén ki kell emelni, hogy hogyan vagyunk a változással? Mert ez az egész egy változásról szól. És miért is nem működik nagyon sok fogyókúrás technika, praktika? Merthogy nem akarom megváltoztatni azt az életvitelt, amit az előző 5, 10, 15 évben kialakítottam.

 

A beszélgetést teljes terjedelmében lásd itt 19’55-től : http://nava.hu/adatlap/?id=1859752

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek

10 érv a léböjt pozitívumairól, avagy arról, hogy érdemes életmódot váltani

Közzétéve: május 18, vasárnap, 2014 Szerző: limparimre

A minap vitába keveredtem, hogy vajon egy 10 napos léböjtöt érdemes-e egyáltalán kipróbálni, megélni, átélni, megtapasztalni? Ahogy mindig egy ilyen helyzetben, a rációk és az emóciók is összecsaptak. Sokkal inkább érzelmi alapon jön létre a döntés, ezért az alábbi érvek ugyan nem sokat jelentettek beszélgetőtársamnak, mégis érdemesnek gondolom az összefoglalását. Tehát mi is történhet a böjti folyamat során, ill. azt követően:

www.limparimre.com

1. Több energiánk lesz.

2. Zajlik egy természetes méregtelenítés.

3. Kap végre a test egy egészséges énfókuszt. Közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, testképünkhöz.

4. Testsúlyunk kezd optimalizálódni, a felesleges tartalékok tovatűnnek.

5. A napi étkezési rutin a léböjt után teljesen újrakalibrálható. Olyan, mintha újratelepítenénk a számítógép operációs rendszerét. Nem is biztos, hogy új rendszerre van szükség, de a régi anomáliákat sokkal könnyebb orvosolni.

6. Szociálpszichológiai hozadék: külön izgalmas, ahogy a környezetünk reagál a mi vállalásunkra. Az örömgyilkos barátaink, ismerőseink, rokonaink felfedik magukat egy-két jól bevitt mondattal, vagyis a szociális hálónk mélyebb megismerése is lehetséges.

7. Társadalomkritika: döbbenetes szembesülés, hogy a környezetünkben mennyi minden a kajáról, az étkezésről és főleg a nassolásról szól.

8. Újra felfedezheted az ízek világát. A legtöbb étel nem pusztán a jól bevált ’finom’ jelzőt kapja majd a böjt után, hanem olyan eufóriát okoznak a legegyszerűbb falatok is, hogy az leírhatatlan.

9. Mivel ez egy kihívás, a végén saját bal válladra teheted jobb kezed, és elismerően belemosolyoghatsz a világba, hogy képes voltál rá, ezzel egy szituatív önbizalmi növekedés következik be.

10. És egy személyes kedvenc érv: végre azt élhetem meg, nem függök a kávétól, és eztán csak akkor iszom, ha tényleg van hozzá kedvem, míg korábban ez nem volt mindig így, vagyis függőségi szokásaink képesek változni.

Kategória: Önmenedzselés | Nincsenek kommentek