A tréningek, előadások, tanácsadások átka és haszontalansága

Posted onmárcius 30, szerda, 2016 by limparimre

Az alábbi grafika fontos tanulságul szolgál mindannyiunknak:

Mit is kezdek majd azokkal a praktikákkal, ami elhangzik egy-egy előadáson, vagy azzal a felismeréssel, amit egy tréningen átélek, esetleg egy remek önsegítő könyv segítségével megtapasztalok? Elvégre ez a kulcs. Merthogy egy dolog, ha valami elhangzik, a másik dolog, hogy miként értelmezzük és azt hogyan építjük be a mindennapjainkba?

„Jó, hát levettük a ruháinkat, már rajtad vagyok, mikor lesz már olyan jó? Nem tudom, de nekem már fáj a fejem.”

És az a szomorú, hogy ezt gyakran látom tanácskérőimen: elhangoznak érdekes infók, eljut a személy pár kardinális felismerésre az életére vonatkozóan, de aztán nem történik semmi, amivel már holnap megváltoztathatná az életét. Ugyanis ezt mi csináljuk, nem az előadó, nem a tréner, nem a segítő szakember. Bármily meglepő, szokásommá vált kihangsúlyozni az első beszélgetés során: „Pszichológus vagyok, nem varázsló.” Nem tudok senkit sem megmenteni, nincs kézrátétellel való gyógyítás, nincs szemmel verés, ráolvasás és hasonlók. Van egy segítői tér, amiben a reakciók, reflexiók, kérdések és összegző válaszok kapcsán eljuthat az egyén a felismerésig: miért, hogyan és mit is művel a saját életében! A változás pedig ezután jön, szerencsére mindig van másik út, mindig tehetünk más, mint, amit eddig tettünk.

 

Mindannyian találtunk már olyan idézet a neten, egy könyvben, aminél valami megmozdult bennünk. Úgy éreztük, a helyére került valami. Azonban az esetek többségében nem történik utána semmi. Holnap bemegyek a munkahelyre és mindent ugyanúgy csinálok, mint addig.

Így tényleg nincs értelme és csak jártattuk a szánk, és elment mindkettőnk ideje. Az én szakmai hitem és felfogásom szerint akkor van értelme például egy önsegítő könyv olvasásának, ha a végére érve, ki tudsz mondani három dolgot, három apró dolgot: (1) ezt és ezt abbahagyom, (2) ezt pedig folytatom, mert megerősítést kaptam, (3) ezeket pedig elkezdtem a mindennapokba átültetni. Nem keresve a kifogásokat, hanem cselekedve. Kétféle ember van: aki beszél, hogy legközelebb mit kellene majd másképp, a másik pedig nem beszél, hanem teszi a dolgát.

Hozzászólás